Ugrás a tartalomra

Emlékeim az Arta moziról és a Munkás klubról Lőwy Dániel

Századfordulós nagyszabású polgári épület áll az Egyetem utca 3. szám alatt. Valaha az utcát Belső-Torda néven ismerték, később – a felsőfokú tanintézet létrehozása után – lett Egyetem-utca, majd – amikor én ott nevelkedtem – Puskin-utca volt, végül újból Egyetem-utca. A földszinten levő filmszínház is a változó kor és politikai fuvallat szerint cserélte a nevét Maxim Gorkijból Művész-mozivá. A bejárati csarnok tetszetős köralakú részének szegélyén vállmagasságú talapzaton Maxim Gorkij mellszobra állt. A mozi műsorán az 1960-as 1970-es években ritkán jelentek meg művészfilmek, viszont gyakran adtak sikerfilmeket. Mindig telt házzal vetítették Gianni Morandi szirupos musicaljait Térden állva jövök hozzád (In ginocchio da te – În genunchi mă întorc la tine, 1964) és az egy évvel később készült Nem vagyok méltó hozzád (Non son degno di te – Nu sunt demn de tine, 1965). Gyermekként nagy élményt jelentettek számomra 1962-1968 között forgatott Winnetou-filmek, melyekben Pierre Brice játszotta el a főszerepet, Old Shatterhand-et pedig Lex Barker alakította. Végül, örökké megtelt a moziterem nagybajuszú kalapos férfiakkal és színes rakott szoknyát viselő fejkendős asszonyokkal, amikor Raj Kapoor indiai színész filmjeit vetítették. Megemlítenék egy a rendszerváltozást követő esetet is. Tengiz Abuladze Vezeklés című 1986-ban készült, a Szovjetunióban betiltott politikai drámáját becsempészték a kommunista Romániába, és az otthoni videóhálózat egyik legnagyobb nézettségű filmje lett. Olyan szinkron készült, hogy a grúz szövegre oroszul beszéltek rá, majd harmadik szövegként ugyanaz hangzott el román nyelven. Egy idő után a néző megszokta és teljesen élvezhető volt. Amúgy a román tolmácsolás rendkívül színvonalas volt, amikor például a művelt diktátor Shakespeare szonettet szaval, annak Alexandru Philippide általi román nyelvű fordítása hangzott el. Lélegzetvisszafojtva néztük, megrendítő szellemi és művészi élményt jelentett. A romániai rendszerváltozást követően, az Arta mozi műsorára tűzte a Vezeklés-t. Üres házzal adták, három nap múlva levették a műsorról.    

A bérház alagsorában a Munkás (később Győzelem) Klub működött. A ház belső udvara szűk, huzatos, áporodott levegőjű és örökké szemétszagú volt. Keveredett benne az udvarból nyíló raktár megnevezhetetlen szaga, az óvóhelynek kiképzett hatalmas pince dohos lehelete, az eltaposott cigarettacsutkák fanyar, égett, kátrányos bűze és a gyakran zsúfolt moziteremből kitóduló emberek hátramaradó szagnyoma, amiben jelen volt az izzadság, az olcsó kölni és az olcsó szappan kipárolgása az órákra összezárt mozinézők egyféle áporodott szagával. Esténként a Munkás-klub bejáratánál is nagy volt a jövés-menés, táncmulatságok alkalmával pedig gyakran tört ki verekedés. Így a ház gyermekserege nemigen játszhatott az udvaron; csak elvétve rendeztünk ott egykapus focimeccseket. Azokon néha részt vett a házban lakó profi-számba menő Alexa Uifăleanu is, aki később az egyetemi sportklub (Ştiinta majd Universitatea) felnőtt csapatának középcsatára lett. Valószínűleg azért állt le egyáltalán játszani velünk, mert élvezte a sztárnak kijáró csodálatot, amivel a gyerekek övezték. Persze, mindenkit úgy cselezett ki, ahogyan éppen eszébe jutott, de valamennyire hagyták is, mert a többiek kínosan vigyáztak arra, nehogy felvágják vagy lerúgják a kolozsvári foci nagy reménységét. Az udvar zártsága és a leírt állapota miatt a házban lakó gyerekek inkább az emeleti folyosókon találkoztak, ahová legalább besütött a nap és a levegő is lélegezhetőbb volt.

— Lőwy Dániel